Környezetvédelem
Balatonföldvár természeti viszonyai
Írta: Andorka Sándorné
Fekvése:
Balatonföldvár a Dunántúl szívében, a Somogyi-dombság északi peremén, a Balaton déli partján fekszik. Csodálatos fekvése, változatos tájai miatt a Dél- Balaton egyik legvonzóbb települése. Földrajzi koordinátái: Földrajzi koordinátái: északi szélesség: 46o 50' és keleti hosszúság: 17o 53'A település belterületének ÉK–DNY irányú kiterjedése: 3,5 km ÉNY–DK irányú kiterjedése: 1 ,6 km. A külterület déli határa a partvonaltól 2,8 km (a kőröshegyi völgyhídig lenyúlik az erdő). A partvonal hosszúsága Balatonföldváron: 5,1 km Területe: 1532 ha, ebből belterület: 345 ha, külterület: 1187 ha, megoszlása: gazdasági külterület: 55 ha, Balaton tó: 11 32 ha. Közigazgatási határai: Ny-on Balatonszárszó, DK-en Kőröshegy, K-en Szántód.Lakóhelyünk felszínét kisebb tájegységünk, a Dunántúli-dombsághoz tartozó Külső-Somogy és gyönyörű tavunk, a Balaton földtörténeti fejlődése alakította. Nézzük ennek a két tájnak a keletkezését!
A tó születése:
A Balaton kialakulásának története mindig is érdekelte az itt élőket és az idelátogatókat. Az első Balaton-kutatás eredményeit tudományos publikációban id. Lóczy Lajos tette közzé, aki 1891-ben hozta létre a Balaton-Bizottságot, amelynek tagjai közel 30 évi munkájukat 33 kötetben adták közre. A szerző szerint a Balaton medencéje nem két párhuzamos ÉK–DNy-i irányban húzódó törésvonal között besüllyedt szerkezeti árok, hanem a Dunántúli-középhegység irányába sorakozó helyi süllyedékekből keletkezett. Lóczyval egyidőben, majd – 1920-ban bekövetkezett halála után – Cholnoky Jenő foglalkozott a kérdéssel. Véleménye alapvetően abban tért el Lóczyétól, hogy ő a Balaton keletkezését egy árokszerű tektonikus süllyedésre vezette vissza. A pliocénkori (újharmadkori) sivatagi klímára vonatkozó elképzelést, – melyet mindketten képviseltek –, az újabb kutatások nem igazolták. Az 1948 és 1986 közötti években folyt vizsgálatok eredményei megerősítették Lóczy Lajosnak a Balaton kialakulásáról alkotott véleményét, miszerint a Balatontó teknőjének beszakadása nem egyszerre történt és hosszú ideig tartott. A későbbi kutatók a modern kutatási eszközök felhasználásával azonban azzal egyetértettek, hogy a felszínpusztító külső erők kb. 200 méter vastag üledéket eltávolítottak. 1981-ben Marosi Sándor és Szilárd Jenő foglalta össze a több évtizedes mérések eredményeit. A Balatonnal foglalkozó legújabb mű "A Balaton múltja és jelene" címmel 1997-ben jelent meg Virág Árpád tollából. Tartalmát tekintve a tó monográfiájának is lehetne nevezni, de mégsem az, mert sok benne a tudományos megállapításokat kritikailag összehasonlító elemzés. Aki a Balaton múltját és jelenét részletesebben szeretné megismerni, biztosan megtalálja benne az őt érdeklő részt. A Balaton kialakulásával kapcsolatos kérdések megválaszolására a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos munkatársainak 12 évig tartó kutatási programja ad választ a "A Balaton aktuálgeológiai kutatása" címmel.
Valamennyi kutatási eredmény áttekintése alapján a jelenleg rendelkezésre álló ismeretek szerint a mai Balaton alakjához nagyjából hasonló tómeder az újidő negyedkorának (kvarter) pleisztocén (jégkor) időszakában alakult ki. A legrégebbi pollenasszociációk 19 000–17 000 évesek lehetnek. A tőzegrétegek kialakulása kb. 14 000–12 500 éve kezdődött a mai Balaton helyén lévő tavacskákban, 1 500–2 000 évig tartott időszakos megszakításokkal. A tavi üledék lerakódása az egyes medencékben 11 000–7 500 évvel ezelőtt indulhatott meg. A tó mai egységes vízfelülete, pedig 7 000–5 000 évvel ezelőtt alakulhatott ki a holocénban (jelenkor). Az egységes Balaton vize jóval mélyebb volt a mainál, Tihany szigetként magasodott, a déli részen a víz egészen a dombok aljáig ért. A Sió-csatorna elkészültével nagyot változott a helyzet. A Balaton tehát nemcsak geológiai, hanem limnológiai értelemben is igen fiatal képződmény, sokkal fiatalabb, mint a korábbi kutatások alapján vélték, s ez indokolttá teszi számos korábbi vélemény felülvizsgálatát a tóval kapcsolatban.
Külső-Somogy:
A Somogyi-dombság tulajdonképpen szerves folytatása a Balaton északi partján lévő hegyvidéknek, hisz a meridionális völgyek északi folytatása számos esetben megtalálható. A Balaton déli partján fekvő Külső-Somogyot változatos felszínű lösztáblák alkotják. A dombságot az árkos süllyedékekben kialakultmeridionális völgyek dombhátakra tagolják, így a tótól alig pár kilométerre csodálatos magaslatokra juthatunk. Ezek a magaslatok egyben vízválasztók is.A Balaton déli part menti övezetének Szántód-Balatonföldvártól Fonyód-Alsó-Bélatelepig tartó szakasza is ezt a sajátos földrajzi jelleget mutatja.
Balatonföldvár felszíne:
Balatonföldvár változatos felszínét a Balatonföldvár-Andocs-i hegyhát, Kőröshegy-Kapoly-pusztai völgy és a kőröshegyi Séd környékén kialakult lápos vidék alkotja. A település nyugati felében a Balatonföldvár-Andocs-i hegyhát mintegy 30 kilométer hosszú és 5-6 km széles vonulatai nyúlnak a tó partvonaláig, ahol a Gönye lenyesődött magaspart. A Balatonra kitekintő Kőröshegy-Kapoly-pusztai 15 km hosszú, átlagosan 3–400 méter széles völgy északi részén fekszik Balatonföldvár keleti része. A völgy két vízválasztója közül a pusztaszemesi 190, a keleti oldalán lévő Gyugy-tető 312 méter magasra emelkedik. A völgy legmélyebb lápos része Kőröshegy és Balatonföldvár között tölcsérszerű öblözettel találkozik a tóval.
Vízrajz:
Két természetes vizünk a Balaton és a településen a tóba folyó kőröshegyi Séd. A Balaton hazánk legnagyobb és legszebb, egyben Európa legnagyobb meleg vizű tava. Hosszúsága 77 km, legnagyobb szélessége 14 km, átlagos mélysége 3 méter, csak a tihanyi kútnál éri el a 10-12 métert. Vízutánpótlását a csapadék, a Zala, a kisebb patakok, (pl. nálunk a kőröshegyi Séd) források, és a talajvíz szolgáltatja. A tó vízállása ingadozó. Száraz időszakokban a kiszáradás jeleit mutatja, ha sok a csapadék, megárad. Az elmúlt másfél évtizedben 1995 és 2005 között mindkét esetre volt példa. Felesleges vizét a Sió vezeti le. Mivel vize sekély, nyáron kellemesen felmelegszik. Nyári estéken vize melegebb, mint a levegő. Nálunk, a lapos somogyi oldalon, az észak felől érkező szél "főszél" finom homokból turzásokat épített. Ezek a turzások rekesztették el a tó jó néhány hajdani öblét és kialakultak a mocsaras "berkek". A Kis-Balatont a Zala töltötte fel hordalékával. A Kis-Balaton egy részét az elmúlt évtizedekben lecsapolták, aminek káros következményei lettek: meggyorsult az eliszaposodás, romlott a tó vízminősége. A Balaton vizének és környezetének védelmére több intézkedés született. Elkészültek a víztisztítók, a Zala ismét a Kis-Balatonba rakja le hordalékát, amely szűrőként működik. A Balaton-törvény a part menti településeken kötelezővé tette a csatornázást, ezzel is segítve a vízminőség javulását. Egyetlen rövid vízfolyásunk a kőröshegyi Séd Pusztaszemesnél ered, régi medrét Balatonföldvár közvetlen közelében halastó foglalja el és annak leeresztésekor rossz minőségű vizet szállít a Balatonba. A városon keresztülfolyó szakaszon igen kicsi az esése, ezért a belterületi medenceszakaszon a víz túlságosan elalgásodik. Vízgyűjtő területe 36,8 km2 (2,9%) vízhozamának éves átlaga 0,08 m2/s, a vízminősége nem jó.
Balatonföldvár éghajlata:
Magyarország az északi-mérsékelt éghajlati övezetben fekszik. Éghajlata nedves kontinentális. A Balaton-környék és az átlagos magyarországi éghajlatban kisebb eltérés mutatható ki, hisz a tó nagy vízfelülete néhány kilométeres körzetben befolyásolja az időjárást. A mély tavakkal ellentétben a mi sekély vizű Balatonunk gyorsan felmelegszik. Ez különösen nyár elején és ősz végén figyelhető meg, ilyenkor az éjszakai lehűlések mérsékeltebbek, mint hazánk más területein. A déli part sekély vize és a nyílt víz hőmérséklete közötti különbség alig 1-3 °C.
Az időjárási, éghajlati elemek jellemzői:
Napsugárzás:
A tó közvetlen part menti területe főként nyáron Magyarország napfényben gazdagabb tájaihoz tartozik. Csak kevéssel marad el a Duna-Tisza közétől. A vegetáció idején – amely egybeesik a turista szezonnal – a hat hónapra 1534 napfényes óra jut, a tó nyugati részén ez az adat 250 órával kevesebb. A keleti medence napfénytartama valamivel több, mint a nyugati részen.
Hőmérséklet:
A levegő évi középhőmérséklete a sokéves átlag alapján a közvetlen part menti területeken 10,0–10,9 °C. Ugyanez az adat a Somogyi-dombság területén 9,7 és 10,2 °C között ingadozik. A tenyészidőszak átlagos hőmérséklete 17,0–17,3 °C. 12 A legmelegebb 34–35 °C, míg a leghidegebb napok hőmérséklete általában – 14, –17 °C. A Balatonra merőleges völgyekben, – mint nálunk a keleti városrészen – éjszaka összegyűlik a magaslatokról áramló hidegebb levegő, ezért itt az éjszakai lehűlések erőteljesebbek, több fok eltérést is mutatnak.
Csapadék:
A csapadék mennyiségi és területi eloszlásáról 1871-től kezdődően vannak adatok a Balaton vízgyűjtőjében. A csapadék közismerten szeszélyes éghajlati elemünk, nem csak területi eloszlását, hanem időbeli változékonyságát illetően is. A Balatonhoz csapadékot az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger felől érkező légtömegek áramlása hozza. A siófoki állomás adatai szerint környékünk csapadékátlaga 630 mm körül van évente. Érdekes jelenséggel találkozunk a tóparton, télen, amikor az anticiklonális időjárás miatt a felszíni tereptárgyak erősen lehűlnek és az enyhe levegővel érkező vízgőz lecsapódik zúzmara formájában.
Szélviszonyok:
A Balaton közvetlen part menti térségében az északi szélirányok gyakorisága a Dunántúl nyugati felének sajátosságait tükrözi. A tavaszi és nyári hónapokban azonban helyi szélrendszer jellemző a Balaton árkában. A nyári viharok kitörését sokszor gyenge délies áramlás előzi meg, majd a szél sebességének erősödésekor az irány északnyugatira változik. A viharos széllökések nyáron leggyakrabban 14–18 óra között jönnek létre. A viharok idején – ritkán – előfordulnak kis átmérőjű, rövid időtartamú légörvények, tornádók is. Ha kijutnak a tó vizére, víztölcsért hozhatnak létre. A szelek okoznak hullámzást is, amelyek az északnyugati szelek idején a legnagyobbak. A Balatonon így akár 2-3 méteres hullámok is keletkezhetnek. A déli part hullámai magasabbak északi társaiknál.
A Balaton növény- és állatvilága, Földvár védett természeti értékei
Írta: Babina Éva
A tudományos könyvekben kevesen kezdik azzal a ténnyel, amelyről bárki személyesen is meggyőződhet, hogy a Balaton Európa egyik legmelegebb és legbársonyosabb vizű tava. Ennek megfelelően egyedülálló állatvilággal rendelkezik. A Balaton – mint tavi egész – különböző élőhelyekből tevődik össze, amelyek mindegyikének megvan a sajátos növény- és állatvilága, más szóval biocönozisa (életközössége). Három élőhelyet különböztetünk meg: a nyílt vízi, a tófenéki és a parti zónát. 1./ A nyílt vízi életközösségre a plankton-szervezetek a legjellemzőbbek. A növényi és állati planktonfajok száma mintegy 700, nagyrészük növényi. Az állomány összetétele nem azonos a tó egész területén. A tó lebegő állatainak döntő többségét egysejtűek, kerekesférgek, rákok és kagylólárvák alkotják. 2./ A Balaton élőhelyei közül a legterjedelmesebb a tófenék, amelynek nagy részét finom iszap borítja. A Somogyi parton homokos, helyenként agyagos és köves területekkel is találkozunk. A Balaton iszapfaunája – a parti övhöz tartozó, mintegy 500 méteres fenéksávtól eltekintve – szegényes. Az üledék jellegzetes lakói az amőbák és fonálférgek, valamint iszaplakó kisrákok. Ugyanitt fordul elő az árvaszúnyog fajok jó néhány egyede. A kagylók általában az egész iszapfelszínen megtalálhatóak, jellegzetes képviselői a tavikagylók (festő, ill. vándorkagyló). A vízicsiga fajoknak csak kis hányada él a fenéken. E kagylók és csigák egyaránt kistestűek, a nagytestű fajok gyakorlatilag eltűntek. 3./ A tavat körülvevő magasabb rendű növényzet (nádas) és benne élő hínaras sok helyhez kötött állatnak ad tapadási felületet és nyújt védelmet. A Balaton nádasainak és hínárjainak halbiológiai szempontból nagy a jelentőségük, de megoszlásuk nagyon egyenlőtlen. A nádasoknak óriási szerepük van a tavat ért külső hatások (szennyeződések) semlegesítésében. A tó állatvilágának az ember szempontjából is legfontosabb tagjai a halak. A vízgyűjtő területen 41 halfajt tartanak őshonosnak. Az aránylag gazdag halfaunából mindössze 24 faj gyakori, a halászok hálójába viszont már csak 15-17 halfaj egyedei kerülnek. A halak többsége nem tipikus nyílt vízlakó, hanem a mocsaras nádasok, a parti öv, vagy a tófenék lakója.
A Balaton jellegzetes nyílt vízi halai: a garda, fogassüllő, kősüllő, őn (balin), szélhajtó küsz, keszegfélék. A Balatonban korábban ismeretlen halfajok betelepítése az 1900-as években kezdődött és még a hetvenes években is tartott, minden esetben voltak sikerek, és eredménytelen kísérletek egyaránt. Az angolna telepítését – több szakember véleménye szerint – 1961-ben kezdték el. A fehér és pettyes busát (1972-ben), majd ezt követte az amuré. A halfauna állandó változásban van, egyrészt az idegen halfajok betelepítése miatt, másfelől a szennyezések, mérgezések következtében, valamint a véletlenül behurcolt fajok által.
A Balaton és partvidékének magasabb rendű növényzete:
A Balaton magasabb rendű vízi növényzetének kutatása több intézményben (Keszthelyi Agrártudományi Egyetem, Vízgazdálkodási Kutató Intézet, MTA, Biológiai Kutató Intézet, Tihany) összehangoltan folyik. A balatoni hínárfajok megjelenési formájuk szerint több csoportba sorolhatóak: pl. legyökerező hínárok: hínáros békaszőlő, átokhínár, merev vízi boglárka, tófonal, vízitök, sulyomhínár, fehér tündérrózsa stb. Jelentős fajszázalék nem gyökerezik a tó fenekén: pl. közönséges rence, tócsagaz, apró békalencse, békatutaj stb. A partszegélyen a nádasok állományai változatos övezetet alkotnak. A nádasok túlnyomó többsége (70%) az északi part mentén alakult ki, a déli partszegélyen jelentősége alárendeltebb, helyüket műszaki létesítmények foglalják el. A Balaton-parton már csak kisebb foltokban találhatóak meg a part menti bokor-füzes és fűz-nyár ligeterdő egykori egyedei, állományai.
Teljesen átalakulva találjuk meg az elegyes ligeterdő és fehérnyáras lombkorona állományait. Szabályos foltokat képeznek a lápi fűzesek kisebb állományai, amelyek a vízimadarak kedvelt fészkelő helyei. A balatoni fajok kutatása alapján igen figyelemreméltó megállapítás, hogy a vízinövények nátrium, mangán és cinktartalma lényegesen, gyakran hatványozottan nagyobb, mint a szárazföldi növényeké. Ugyanakkor a réztartalom a víziekében lényegesen kisebb. Ezen elgondolkodtató értékeket tekintve a kutató szakemberek mindent megtesznek, hogy a környezetvédelem érdekében a Balaton elöregedésének ütemét lelassítsák. Ezt a célt szolgálják az összehangolt biológiai és műszaki tervek, pl. az élő növényt, mint "biológiai építőelemet" alkalmazzák.
A Balaton és környékének gerinces állatai:
A Balaton-környék gerinces állatvilágának ismertetésekor nem szorítkozhatunk pusztán a tó víztükrére és az azt határoló vizenyős parti területre, mivel az egyes állatfajok és életközösségek tevékenysége nem határolható el ilyen élesen. Pl. a dolmányos varjak is olykor halászgatnak a tó vizéből, ugyanakkor a tó vízimadarai (pl. ludak) felkeresik a vetéseket, réteket. A madár rendkívül konzervatív és ragaszkodik eredeti tartózkodási helyéhez, de ha életfeltételei megszűnnek, előbb-utóbb áttelepül. A Balaton szorosabb értelemben alig biztosít fészkelési lehetőséget a madárvilágnak, elsősorban a madárvonuláskor betöltött szerepe miatt fontos terület.
Jelentős értékkel bír azonban az itt költő madárállomány: a törpegém, a vörösgém, a kiskócsag és a nyári lúd. A madárvilág elsősorban a Kis-Balaton térségében fajgazdag. (pl. kárókatona, kiskócsag, gém) Ez a mocsárvilág a Zala-folyó két oldalán elterülő ősi természeti táj, mely védelem alatt áll. A tőkésréce, a barátréce és a bukóréce mindenfelé megtelepszik. A sirályok a Balaton víztükrén és a levegőben leggyakrabban feltűnő madarak. A nádasokat benépesítő énekes madarakat, a nádirigó, a nádi poszáta, és a nádi sármány képviseli. Két cinege faj is él a nádasokban, a barkós és a függőcinege. A Balaton környéki löszfalak óriási partifecske-telepeket mutatnak, pl. Kenesénél és Balatonföldváron, ezt már a XIX. század elején ismerték. Jelentős partifecske-telep volt a futballpálya melletti löszfalban is. (Erdélyi László sz.: 1931.) Az északi part bokros, borókás, köves oldalainak jellegzetes madarai a pacsirták, a tövisszúró gébics, a kenderike, a mezei poszáta stb. A kétéltűek közül több alpesi fajt mutattak ki a Balaton-felvidéken, pl. alpesi gőte, sárga hasú unka. Hüllők közül a fali és a zöld gyíkot, vízisiklót és a mocsári teknőst találhatjuk.
Az emlősök tekintetében a Keszthelyi-hegység vadállománya igen jó minőségű. A gerincesek világából említést érdemel, hogy a mai napig találkozhatunk mókusok bohókás, játékos egyedeivel a "templom parkban", a "kiserdő" és a "Kistex" üdülő parkjában. Számuk nyilván az idegenforgalom bővülésével csökkent, de még így is üde színfoltjai városunknak.
A Balaton tájvédelme, környezetvédelme:
A Balaton térségében az erdők tekintélyes területeket foglalnak el, környezetvédelmi, közjóléti szerepük kiemelkedő. A déli part erdősültsége kisebb, inkább az üdülőkörzetek zöldövezeti, a bel- és külterületi fásítások jelentősek. Az északi part erdőben gazdag táj arculatát mutatja. Környezetvédelmi szempontból nemcsak a tó közvetlen közelében, a látótávolságban lévő erdők jelentősek, hanem a Balaton egész vízgyűjtő rendszerének erdei, a Bakony és a Somogyidombvidék kirándulóerdei is szerves részei a Balatont övező erdőknek. A Balaton-parti üdülőterületek forgalmának rohamos növekedése szükségszerűvé tette az erdők üdülési funkcióinak előtérbe helyezését. Legfontosabb irányelv az erdők változatossága. Ha úgy gazdálkodunk, hogy az erdő korban, fafajokban, sűrűségben változatos legyen, a zárt erdőt tisztások, ligetek, mezők tarkítsák, részben már eleget tettünk az üdülő erdőgazdálkodás érdekének. A déli parton égeres-füzes ligeterdő, az északi parton molyhos-tölgyes-karsztbokor erdő a legjellemzőbb, de a cseres, tölgyes is megtalálható, míg a Bakonyban a bükk jellemzőbb, de találkozhatunk feketefenyő-sávokkal is.
A természetvédelem nem jelenti a védett területek passzív védelmét, hanem azok tudatos, szakszerű kezelését, fejlesztését, esetenként egyesek őrzését, vagy éppen látogatottságának korlátozását. A táj kormányrendelettel is előírt rendeltetése az üdülés és az idegenforgalom szolgálata, a kulturális és természetvédelmi értékek aktív védelme mellett. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény hatályba lépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva – természeti emlékeknek minősül valamennyi forrás, víznyelő, kunhalom és földvár; amelyek általános védelmét azok egyedisége és összetett természetvédelmi jelentősége indokolja. Ennek értelmében védetté nyilvánították a földvári "vársáncot". Balatonföldvár belterületének növényzetét már az 1900-as években is mesterségesen alakították.
Díszbokrok kerültek beültetésre, pl. lonc, gyöngyvessző, puszpáng, orgona, borostyán, tuja és parkosítási munkákat is végeztek, amelynek nyomait a mai napig élvezzük. A fenyves, amely már nagy és árnyat adó, a páratlan magas és szép löszpart alatt és annak oldalán terül el. De találkozhatunk tölgyessel és néhány bükk példánnyal is, amelyből 2 db még néhány éve díszlett különleges vérszínű lombozatával. A fürdőhely főúri benyomást keltő, pompás angolkertszerű parkban fekszik. A tóparton húzódó, 1200 m hosszúságban elnyúló platánfasor még ma is kedvelt sétálóhely, ahonnan pompásan élvezhető a Balaton szépsége. Hasonló szép sétány húzódik a felső villatelepen, a Stefánia-sáncon is. A fürdőhely "ligetet rögtönöz", benne mindenféle "egzotikus" fa is megtalálható, pl. császárfa, csipkefa, vagy akácfa, hárs- és vadgesztenyefa, szilfa, nyárfa, néhol szeder ill. eperfa.
A templomot övező parkban a különleges páfrányfenyő és tulipánfa, valamint magnóliák gyönyörködtetik a pihenni vágyó embereket.
Táj- és természetvédelem, védett fák, fasorok:
A Balaton-vidék csak általános idegenforgalmi szempontból összetartozó tájegység, biológiai szempontból nagyon is különböző. A balatoni táj egészében a dunántúli és az alföldi vidékek találkozásának változatos példája. Az északi parton hegyes-erdős, a Bakony aljában szőlős-lankás, a déli parton az alföldies mezőgazdasági táj a tipikus. A kialakult, parkosított üdülőterület a Széchényi család műkertészének, Schilhán Józsefnek a munkáját dicséri. Földvár parkosítása 1871-ben kezdődött. Szép színfoltja Földvárnak az 1928 körül, a vasútállomás területén telepített vérlevelű és piroslevelű juhar, valamint a Széchényi utat szegélyező vadgesztenyefasor ugyanúgy, mint a polgármesteri hivatal parkjában álló hatalmas tiszafák.
Balatonföldvárnak 2 védett fasora van. Az egyik az 1200 m hosszú Kvassay sétányon lévő kettős platánsor, a másik a vasúti töltés északi oldalán, a Somogyi Béla ill. ennek folytatásában a Rákóczi úton található. Mindkettőt a XX. század elején ültették. Táblával jelzett természetvédelmi terület.
Különlegességnek számított a volt Textiles-üdülő udvarában álló vérlevelű bükk, ugyanúgy, mint a város központjában található császárfák is. Valamikor csodálatos jegenyesor övezte a Malom-árok, illetve a 7-es műút két oldalát is. Ezek idővel kiöregedtek, veszélyessé váltak, illetve az útszélesítés indokolta kivágásukat. Utcáinkat illatozó hársfák, vadgesztenye és szilfák szegélyezik. A kikötő kotrásából előkerült anyagból töltötték fel a Galambsziget, amelyen fekete-fehér nyár és szomorúfűzek találhatók. A hajókikötő melletti lucfenyő csoportból esztétikus közparkot alakítottak ki.
A templom körüli 4 holdas parkba az utóbbi 30 évben liliomfát, páfrányfenyőt, kékduglasfenyőt, ezüstfenyőt, hamis ciprust, malonyai tuját, platánt, nyírt és fűzfát, valamit 2 különleges tulipánfát (már csak egy él) telepítettek. Ezek mellett kecskerágó, lonc, mogyoró és gyöngyvessző bokrok, valamint kiöregedő eperfák is találhatóak, a szemet gyönyörködtető virágágyások mellett. A város az 1990-es évek első felébben a már meglévők mellé sok-sok virágtartót, ládát és szebbnél szebb egynyári virágot helyezett ki a város szépítése érdekében. 1994-ben Európa-díjjal jutalmazták virágos városunkat. A kialakított Jubileumi-tér fiatal örökzöldjeivel harmonikusan illeszkedik be az öreg platánfák árnyékába.
A kempingbe vezető út mentén megfogyatkozva, de él még a "kiserdő", öreg, felkopaszodott fenyőivel, borostyános, ibolyás aljnövényzetével, gazdag madárvilágával. A benzinkút mögött található egy hatalmas vadvirágos tisztás, északi oldalán feketefenyő szegéllyel és gyönyörű kilátással a túlsó-part felé.
Balatonföldvár helyi védett természeti értékei:
Kvassay sétány: platán fasor,
Rákóczi F. u.: platán fasor,
Somogyi B. u.: platánfasor,
Petőfi S. u.: kápolna környéke.
Helyi területi védettség alatt van:
Balaton-part a keleti strandtól keletre lévő, a Rákóczi u. Ny-i szakasza mentén lévő nádasok.
Helyi védelemre javasolt természeti értékek:
Erzsébet u.: gesztenyefasor,
Gábor Áron u.: gesztenyefasor, Vak Bottyán u. mellett lévő "templom park".
Forrás:
Tarján Lászlóné: Somogy megye védett természeti értékei. Kaposvár. Somogy Megyei Könyvtár 1989.
Tarján Lászlóné: Dél-Balaton és környéke. Kaposvár. Somogy megyei Tanács 1986.
Papp József: Védett területek, növény- és állatritkaságok. Budapest Panorama 1967.
Dr. Tóth Kálmán: Balaton monográfia 1974.
Dr. Ponyi Jenő: A Szántód-Tihany környéki tóvíz élővilága. Sajtó alá rendezte: Panorama Siotour