BALATONFÖLDVÁR SZERETVE TISZTELT, KEDVES POLGÁRAI! 2025. február 25., kedd
Közhírré tétetik, a Képviselőtestület döntéséhez és ígéretemhez híven ez év márciusában életbe lép és kezdetét veszi a NYITOTT VÁROSHÁZA elnevezésű program.
Első alkalommal 2025. március 7- n pénteken, majd ezt követően minden pénteken 10.00 órától 14.00 óráig a Városháza földszinti Tanácstermében várom a kedves látogatókat. A NYITOTT VÁROSHÁZA szellemében mindenkit várok, de elsősorban azokat, akiket érdekel a városháza működése, feladatai és kötelezettségei, működésének törvényi háttere. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a magyar demokrácia két pillére, az országgyűlés és az önkormányzatok viszonyába, a rájuk rótt feladatokba, illetve a feladatok megosztásába. Természetesen, fogadóóra jelleggel várom azokat is, akik egyéni észrevételeikkel segíteni akarják akár saját, akár városunk életét.
Hazánk, közte városunk közélete nem konfliktusoktól mentes. A konfliktusok okai döntő részben félreértések, ami ismeretek, információk hiányára vezethető vissza. Ezen konfliktusok feloldása, városunk közéletének barátságosabbá tétele Önkormányzatunk elsőrendű feladata, ezt a célt szolgálja a NYITOTT VÁROSHÁZA program.
A NYITOTT VÁROSHÁZA program lehetőségeiről értesítünk minden városunkban létező civil szervezetet azzal a céllal, hogy csoportos látogatások valósuljanak meg. Meghívunk minden generációt, meghívjuk nyugdíjasainkat, meghívjuk iskolánk végzős diákjait is, hogy kihelyezett osztályfőnöki órák keretében bepillantást nyerjenek Balatonföldvár város működésébe.
Városunk polgárai és önkormányzata sikeres együttműködésének reményében, a Képviselőtestület nevében is köszönti és várja Balatonföldvár város minden polgárát
Herényi Károly alpolgármester