Hírek

Földvár Napok- Polgármesteri Beszéd 2023. június 19., hétfő

Holovits Huba polgármester 2023. 06. 16-án mondott városnapi, ünnepi beszéde:

“Sokat adott itt a természet, de az embernek sem lehet elmaradnia.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Balatonföldváriak!

Településünk alapítójának, gróf Széchényi Imrének a gondolatával tisztelettel köszöntöm Önöket Földvár alapításának 127., várossá nyilvánításának 31. évfordulója alkalmából. 
Ez a nap minden évben alkalmat ad számunkra, hogy lerójuk tiszteletünket az elődök előtt, megemlékezzünk tetteikről és köszönetet mondjunk Nekik. Városvezetésünk tiszteli a múltat, mert tudjuk, hogy az a mag, melyből a jövő gyümölcse terem. Minden esztendőben fejet hajtunk tehát az alapító Széchényiek előtt, akiknek megújító, alkotó, közjóért tevékenykedő szellemisége máig ható példakép számunkra. Településünk múltjának tisztelete ad erőt a mai napig számunkra, az előttünk álló kihívások leküzdésére.

Hölgyeim és Uraim!

Rendkívüli időket élünk, a rendszerváltás óta eltett több, mint három évtized legnagyobb kihívásaival kell szembenéznünk. A legutóbbi önkormányzati választás óta országunkat és benne városunkat, sújtotta: világjárvány, gazdasági és energia válság, háború okozta infláció. Egyenként is embert próbáló kihívások, de így együtt eddig soha nem látott próba elé állították Balatonföldvárt. Köszönhetően a 2010 óta folytatott tudatos és tervszerű gazdálkodásnak városunk kiállta ezt a próbát. Megőrizte működőképességét, megtartotta szociális és idősgondozási programunkat, ellátja önkormányzati feladatait. És Földvár nemcsak működik, hanem a Széchényiek által kijelölt utat járva folyamatosan fejlődik is. Az elmúlt 4 év nehézségeit leküzdve, 2019 óta folytattuk a városi út- és járdahálózat, a strandjaink és parkjaink felújítását, modernizálását. Jelentős mértékű ingatlanvásárlásokat hajtottunk végre. A vármegyei önkormányzattal együttműködve sikeresen pályáztunk bölcsőde létrehozására, mely intézmény januártól várja a földvári gyermekeket, az iskolánk épületének energetikai korszerűsítésére, mely hamarosan elkezdődik és új látogatóközpont kialakítására, mely 2024-ben épül meg. Egy tegnap megkötött szerződésnek köszönhetően pedig folytatódik a szabadtéri színpad építése is. Pályázatot nyújtottunk és nyújtunk be a Kvassay sétány fejlesztésére, egy családi és szabadidőpark létrehozására, bérlakások építésére, az orvosi rendelő korszerűsítésére, egy rendezvénycsarnok és egy új városüzemeltetési telep létrehozására. Tesszük mindezt azért, mert alapítóinkhoz hasonlóan, mi is hisszük, hogy egy település jövőjét a fejlődés, a fejlesztések és beruházások jelentik. Ahol pedig hit és hozzátartozó akart van, ott az eredmények sem fognak elmaradni.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, tartja a mondás. A fejlődés és a változás sem tetszhet mindenkinek. Szerencsére nem vagyunk egyformák, ilyen az emberi természet. Az előremutató kritikákra és észrevételekre mindig nyitottak voltunk és nyitottak vagyunk a mai napig is. 13 év városvezetés után is valljuk, hogy kellő alázattal ki lehet javítani az esetleges hibákat, ugyanakkor ennyi év tapasztalata mondatja velünk azt is, hogy az elmulasztott időt és az elszalasztott lehetőségeket soha nem lehet újra visszahozni.

Kedves Balatonföldváriak!

Városunkban évtizedekig békében éltek egymás mellett a fejlődést szorgalmazópolgárok és kritikusaik is. A békés egymás mellett élésnek a válság kellős közepén egy magát pártoktól függetlennek, civilnek mondó, ennek ellenére pártalapon szerveződő és működő szervezet színrelépése vetett véget. Ők a béke felrúgása mellett, a válság ellen harcoló városvezetés folyamatos támadásával próbálnak energiát elvonni a küzdelemtől. Hamarosan ők is rájönnek majd, hogy sikertelenül. A földvári emberek többsége ugyanis nem szereti az acsarkodást, a fenyegetést főleg nem az olyanokét, akiknek életük és munkásságuk során semmit nem sikerült letenni városunk közös asztalára. Városnapunk alkalmából én ezt a szűk csoportot is köszöntöm, békére és legtöbbjük életkorára való tekintettel, nyugalomra intem őket és természetesen jó egészséget kívánok nekik.

Végezetül kedves Barátaim!

Tudjuk, hogy egy települést a benne élők szellemisége tesz igazán naggyá. Tudjuk, hogy a városért tenni akaró polgárok alkotják Balatonföldvár valódi értékét, a mai napon őket ünnepeljük tehát. Kérem engedjék meg, hogy valamennyiünk nevében köszöntsem a város kitüntetettjeit, Önöknek pedig megköszönjem a figyelmet. 
Isten éltesse Balatonföldvárt! Isten áldja Önöket!