Hírek

AZ IDEI NYÁRTÓL INGYENES A NYUGATI STRAND 2023. április 21., péntek

A jelenlegi városvezetés 2010-ben vette át a strandot a fényképeken látható „poszt apokaliptikus” állapotban.

 Pusztulásához, színvonaleséséhez, vélhetően az vezetett, hogy az 1990-es évek közepe előtt fizetős strandként működő fürdőhelyet a 90-es évek közepén ingyenessé tették és bevétel hiányában az állagmegóvásra, fejlesztésre az akkori városvezetésnek nem futotta.

Ezen a helyzeten változtatott a mostani vezetés, amikor több, sikeres pályázati forrás felhasználásával egy négycsillagos minősítésű fürdőhelyet hozott létre. Annak idején ezért is tették fizetős fürdőhellyé, hogy kulturált szolgáltatást tudjanak biztosítani a strandoló vendégek számára. A képviselő-testület döntése értelmében az idei nyártól ismét ingyenes lesz a Nyugati strand, mert a kikötőberuházás és az ebből származó pluszbevételek, lehetővé teszik a strandnak a fenntartását ebben a formában is a jövőben. A kikötő építését a hónap végével a nyári szezon idejére a beruházó az önkormányzat kérésére szünetelteti és a korábbi munkaterületet strandolásra alkalmassá alakítja vissza. Balatonföldvár mintegy öt kilométeres partszakasszal rendelkezik, melynek 63%-a, cca. három kilométer fürdésre kijelölt és alkalmas területe a városnak. Ezzel az adottságával városunk kiemelkedik a többi Balaton parti település közül.