Hírek

ÁTADTÁK AZ ÍRISZ INTÉZET ÚJ ÉPÜLETÉT 2023. november 26., vasárnap

Az Írisz ápolási otthon új épülete 150 személy befogadására alkalmas és a mai kor követelményeinek valamint a betegápolás igényeinek maximálisan megfelel.

Balog Zoltán püspök, avató beszédében kiemelte: ez a jövő Magyarországon erre van szükség. Tisztességgel, méltósággal korosodni, létszükség. Az ilyen intézetek hozzájárulnak ahhoz, hogy megértsük azt, hogy mindannyiunknak dolga van mindegy milyen korosztályhoz tartozunk. Azokat segíteni, akik elmennek az életből, hogy ezt méltósággal tehessék meg, ebben mindenkinek van dolga, felelőssége. A társadalmi szemléletformáláshoz hozzá kell járulnunk, azzal hogy az idősödést arra a társadalmi szintre helyezzük el, ami jár neki, mondta a Magyar Református Egyház zsinata lelkészi elnöke.

Az Írisz intézmény harmadik épületét Kelemen Zoltán, ügyvezető adta át, aki elmondta: itt ebben az épületben került elhelyezésre az intézet másik két telephelyét ellátó központi konyha, étterem és mosoda is illetve a harmadik emeleten a járóbeteg ellátás, ami egyrészt biztosítja az otthon lakóinak biztonságos ellátását és egyben hozzájárul a déli parton lévő ambuláns betegek, magánbetegek fogadásához.

A megnyitó beszédeket követően ünnepi műsorral folytatódott a program, verset mondott, Szigeti Jázmin. Az elmúlásról Debreczeni Tibor az intézet 96 éves lakója szavalt, dobszólót adott elő Csontos Kata zeneművész. 

Az egészségügyi vállalkozás Balatonföldvár egyik legnagyobb munkaadója. Az országos lefedettségű intézményrendszer a most átadott új épülettel együtt 349 fő befogadására alkalmas.