Hírek

„A boldog békeidők nyarai” 2021. február 4., csütörtök

„Boldog békeidők nyarai”- ez a címe annak az új turisztikai fejlesztési elképzelésnek, ami nem csak Balatonföldvárnak, hanem az egész déli partnak meghatározó idegenforgalmi látnivalója lehet a következő időszakban.

A fejlesztés keretében öt különböző projektelem valósulna meg:

LÁTOGATÓKÖZPONT

A Templom parkban egy új, a történeti környezetbe jól illeszkedő, emblematikus, 200 m2 alapterületű, két szintes épületben a „Boldog békeidők nyarai Balatonföldváron” című élményalapú tematikus kiállítás kapna helyett.

A látogatóközpontban egy labirintus-útvonal végigjárásával, épített installációk között, animációkkal és színészek által elmondott párbeszédek segítségével, projektoros vetítéssel lennének megismerhetők a kor jellegzetes szereplői, földvári nyaralási színterei, élethelyzetei (vitorlázás, sétahajózás, társasági események, nyári színielőadások, táncmulatság, teadélután, korzó, sport, kertvendéglő, cigányzenés sörkert, stb.). A látogató az élményt átélve, egy érdekes kultúrtörténeti utazás részese lehet. A tematika, bár a magyar múlt fontos része, országosan egyedülálló lesz, még sehol nem került feldolgozásra és bemutatásra. Kiegészítő szolgáltatások a látogatóközpontban: pénztár-ajándékbolt, boldog békeidők kávézó-cukrászda terasszal, ajándékbolt, filmvetítő és oktatókabinet, múzeumpedagógiai műhely, boldog békeidők játszótere.

VASÚTÁLLOMÁS

  • A boldog békeidők megérkezésének hangulatát őrző vasútállomás emeleti terében kialakítanánk egy fiók-kiállítás, amely szintén szervesen kapcsolódik a tematikához. Itt látványos vasútmodell-terepasztal és egy speciális vetítési technika segítségével élményszerű formában bemutatnánk a Balaton-környéki vasutakat, a kor utazási szokásait, jelesül, hogy egy – a korban általánosan egy hónapos nyaralásra – mennyi poggyásszal, hogyan utaztak a különböző társadalmi helyzetű vendégek, hányadik osztályra vettek jegyet, milyen szalonkocsikban ültek, azokat milyen gőzmozdonyok vontatták, és hogy mennyi idő volt a századfordulón a Budapest–Földvár távolságot vonattal megtenni.

TELEFONOS APPLIKÁCIÓ

A településre készülne egy iOS és Android platformokon futó applikáció, amely elsősorban a 19–20. század fordulóján épült historizáló épületeket mutatná be, felelevenítve a történelmi falak között egykor nyaraló – ma is híres, vagy jelentős életművet alkotó – főnemesek, nagypolgárok, művészek és politikusok élettörténetét elfeledett földvári epizódjait, anekdotáit, legendáit, érdekességeit. Az applikáció tematikus sétatérképet is tartalmazna, tematikus útvonalakat is ajánlana, amellyel a helyi nevezetességek élményszerű formában lennének megismerhetők. A település emblematikus, a boldog békeidők korában épült historizáló épületei egyedi piktogrammal jelölt táblákkal lennének ellátva.

KILÁTÓ

Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont kínálatának frissítése, új attrakciós elemek kialakítása.

KVASSAY SÉTÁNY, KIKÖTŐ ELŐTERE

A Magyar tenger partján egyedülálló, Örökségünk - Somogyország kincse címmel rendelkező vízparti Kvassay sétány /fürdőházas/ és a századfordulón épült vitorláskikötő bejáratának infrastrukturális valamint turisztikai célú fejlesztése valósulna meg.

A fejlesztések megvalósítása után hatékony marketinggel 2-3 év távlatában elérhető, hogy Balatonföldvár új brandje országos és nemzetközi ismertségre tegyen szert, és azon széles turisztikai vendégkör, amely a „boldog békeidők” hangulatát keresi, Balatonföldváron töltse nyári szabadságát.(fénykép:Fortepan / Romák Éva)